Willcox

vasárnap 21:00 – 23:00

Vígh Attila, azaz Willcox Magyarország elsőszámú Future House DJ-je. Azon kevés magyar lemezlovasok közé tartozik, akikre azonnal felfigyeltek a nagy világsztár dj-k: a munkáit olyan nemzetközi előadók forgatják, mint Tiesto, Bob Sinclar, Fedde Le Grand, Oliver Heldens vagy éppen Don Diablo.

Első átütő sikerét a Fedde Le Grand – Put your hands up 4 Detroit-ra készített átirata hozta ,ez többek között többször is megjárta a Tomorrowlandet.

Saját zenéi közül már az első a 'Day n Night' is kiemelt szerepet kapott a hazai zenei Tv-k (Viva Push előadó…) és rádiócsatornák körében.

2017-ben megválasztotta a hazai Dj szakma a Ballantine's Music Awards-on 'Év Felfedezettjének.

Nagy lépést tett a külföldi elektronikus zenei piac felé ,amikor leszerződött Amerika egyik elsőszámú elektronikus zenei kiadójával az Ultra Records-szal saját zenéjére a Tequilára.

Az Ultra Records olyan művészeket vonultat fel, mint: David Guetta,Steve Aoki,Axwell…

2019-ben megválasztotta a hazai Dj szakma a Ballantine's Music Awards-on az 'Év Producerének, és megnyerte a hazai Grammy Díjként jegyzett Fonogram zenei díjat is az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

Willcox jelenleg az egyik legkeresettebb hazai mainstream dj, viszont zenei sikerei már az országhatáron túlra is mutatnak.

Willcox közösségi felületei

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el

Az Ön adatainak felelősségteljes felhasználása

Mi és a 893 partnerünk feldolgozzuk az Ön személyes adatait, így például az Ön IP-címét, olyan technológiákat használva, mint a sütik, amelyekkel tárolhatjuk és hozzáférünk az Ön adataihoz a készülékén, hogy személyre szabott hirdetéseket és tartalmakat, hirdetés- és tartalommérést, közönségbetekintéseket, valamint termékfejlesztéseket biztosíthassunk Önnek. Ön dönt arról, hogy ki használja az adatait és milyen célra.
Ha engedélyezi, a következőt is meg szeretnénk tenni:

  • Információgyűjtés az Ön földrajzi elhelyezkedéséről pár méteres pontossággal
  • Az Ön készülékén beazonosítása annak konkrét tulajdonságainak (ujjlenyomat) aktív ellenőrzésével

Tudjon meg többet személyes adatainak feldolgozási módjairól és adja meg preferenciáit a Részletek pontban. Bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.

Az alapvető sütik elengedhetetlenek weboldal biztonságos és helyes működéséhez, valamint a regisztrációs folyamathoz.
A funkcionális sütik megjegyzik a weboldallal kapcsolatos preferenciákat és lehetővé teszik annak testreszabását.
A teljesítmény sütik figyelik a weboldal teljesítményét.
A marketing sütik lehetővé teszik, hogy mérjük és elemezzük weboldalunk teljesítményét.